|
Hat év sötétség
A kezdtek
Korán ismerkedtünk meg mert
alig voltunk 17. Egy igazi mindent elsöprő kapcsolat bontogatta a szárnyait ,
amiből a könnyed siklás valahogy teljesen kimaradt. Annyira gyorsan jött az az
érzés hogy egymás nélkül egy perc is hosszú ami megcáfolt minden logikát és
csak az érzelmek vadvizű zabolátlan folyója medrében sodródtunk. Egy csoda volt
aminek a közvetlen eredmény lett hogy a házasságkötő teremben találtuk magunkat
, öltönyben és menyasszonyi ruhában és….. két testben de már hárman. Nem
éreztem kényszerűnek a házasságot és szerintem ő sem, és mire jött a nyár már
kellett a pelenka. Megszületett a lányunk aki okos és szép gyerek volt egy
igazi „szerelem gyerek” ahogy az idősebbek
mondták rá. A feleségemet innentől teljesen lekötötte a gyereknevelés és
nem tudnék olyan példát említeni amikor nem a gondoskodás és a szeretet
jellemezte volna . Ma már tudom hogy nem csak a lányunk anya volt hanem valahol
az enyém is.
Talán túl sok ambíció
szorult belém mer az időm egy jelentős részét a zenélés töltötte ki. Az az
időszak volt amikor egy új generáció lovagot az újhullámokon és volt is mit
keresgetnem. Népszerű figura voltam , egyéniség aki gyorsan tanult ha kellett
kreatívan alkotott és folyamatosan jártam valamilyen csapattal az országot.
Mellette a rendszerváltás után adódott lehetőségekből is ki vettem a részem és
hosszú évekig az anyagiakkal sem volt gondunk. Nem voltak jelentős problémáin
de valami még is megváltozott. Ő a gyerekkel és a háztartással én pedig a
sikert hajszolva de mindig hűen.
Ellaposodás
Nagyon szerettem és talán ő
is viszont szeretett, de valahogy beleszürkültünk a hétköznapokba. Nem volt
semmi ami felrázott volna bennünket és az élet mint a mókuskerék egy analóg
időfolyammá vált. Nem jártunk el sehová és „ külön utakon” sem.
De nem éreztem hogy ő
szeretett volna változtatni és soha nem is említette hogy szüksége lenne valami
változásra .
Természetesen a 16 év alatt
voltak tányér törések, de nem mondanám hogy hangosak voltak hiszen hamar és
harag nélkül lecsendesedtek. Soha nem bántottam sem őt
sem a gyerekeket és a legagresszívabb
cselekedetem az volt amikor belevertem a kapcsolóba . Nem szerettem soha az
alkoholt szóval teljesen mentes életet éltem és nem kellett elviselni azt a
kárt amit sok esetben felbukkan. Talán nem mutattam ki úgy az
érzelmeim ahogyan azt kellett volna , de nem is láttam a hiányát soha.
Hibáim
Építész technikus
vagyok és voltak olyan időszakok (
télen) amikor nem úgy jöttek össze a dolgok.
Nem jellemezte a
kapcsolatunkat hogy egy állandó udvarlás legyen jelen, bár sokszor odahajoltam
mikor főzött hogy megcsókoljam a nyakát és sokszor nem tudtam elmenni mellette
hogy ne érjek hozzá. Kevés volt ezek szerint. Biztos volt hogy megbántottam a
szavaimmal is, de soha nem szándékosan vagy komolyan legfeljebb
meggondolatlanul.
Furcsaságok
Egy átlagos reggelnek
indult, vidéken egy építkezésen hoztam a formám. Felhívott telefonon és azt
kérdezte hogy minden rendben van e? Furcsa volt mert előtte soha
nem csinált ilyet , hogy csak úgy hívjon. De akkor még nem volt gyanús csak
furcsa.
Aztán sokkal oda adóbb volt
minden tekintetben, amit szintén különösnek tartottam de mert jól esett nem
vontam le semmit belőle .
Aztán volt egy kirohanása
amikor a fiammal akartam horgászni menni. Közölte hogy ő is jönni akar! Soha
nem akart pecázni jönni unalmasnak tartotta és feleslegesnek. És közölte hogy
foglalkozzak vele többet mert az első jött-mentel el fog menni.
Na ekkor kezdett gyanússá
válni, és ekkor kezdtem el figyelni rá. Sajnos már későn. Jött egy estig tartó
kimaradás, amikor a gyerekeket egymásra hagyta
amit azelőtt soha nem csinált. Mikor megkérdeztem hogy hol volt akkor
nem volt rá hajlandó válaszolni. Ekkor már tudatosan figyeltem de nem
nyaggattam vagy jártam utána. Aztán az osztály találkozós
történet, amiről semmit nem mondott előre hogy lesz. Csak azt vettem észre hogy
ismét nincs otthon hol ott munkanélküli és bőven eltudna mindent intézni.
Hívtam telefonon de nem vette fel , sőt ki is kapcsolta. Mikor hazajött
megkérdeztem hogy hol volt , mire „ osztály találkozón” és miért nem mondtad
?”nem tartottam fontosnak” Hol volt
találkozó? „ nem mondom meg” miért kapcsoltad ki a telefonod? ”mert
zavartál volna” Még ekkor sem tört el semmi és nem hangoskodtam vagy veszekedtem
csak már tudtam hogy valami nincs rendben és elkezdtem ellenőrizni.
A lebukás
Egy péntek esti nap volt
amikor vidéken kellett volna hogy maradjak dolgozni. Valami gond volt az anyag
ellátással és haza jöttem .
Már aludt és én tévéztem amikor
megakadt a szemem a telefonján. El kezdtem böngészgetni és ledöbbentem az sms
ek között olvasgatva.
Ezt az el nem küldött sms t
találtam: Nem jelentek a számodra semmit ? Én csak egy jelentéktelen senki
vagyok?
Nem volt hozzá szám csatolva
és csak el volt mentve . Felkeltettem és nem hangosan de indulatosan
megkérdeztem hogy kivel szarvaz fel?
A válasz” senkivel hagyjam
aludni” De akkor kinek írtad ezt az sms
–t és idéztem! Nem akart válaszolni csak a telefonja után kapkodott.
Aztán azt válaszolta „
teljesen mindegy annak már úgy is vége. Különben is csak beszélgettünk
néhányszor amiben nincs semmi!”
Mondtam neki hogy ne nézzen
hülyének mert ilyen fogalmazással kérdést nem intéz az ember annak akivel
egyszer egyszer beszélgetett. Azt mondta” nem mondok
semmit mert nem csináltam semmit és már nem hívott hetek óta úgy hogy nem is
lényeg”
Beszélgettünk és megkérdeztem
„ mi legyen ezek után?” azt mondta” semmi minden menjen úgy mint ezelőtt csak
változzam egy kicsit és hogy foglalkozzam vele többet” Annyiban maradtunk hogy
én változom és ő nem hívja többé és elkerül vele minden kapcsolatot.
Szörnyű hétvégének néztem
elébe mert feszítettek az érzések és a kérdések és tudtam hogy nem mond igazat.
Nem faggattam vagy
nyüstöltem de már tudtam hogy a kapcsolataim révén hogyan is nézhetek mindennek
utána.
Szomorú telefon
Eltelt a hétvége és eljött a
hétfő. Megkerülve a hivatalos formációt lekértem a hívás adatait, és még jobban megdöbbentem.
Egyrészt mert egy hónapok
óta tartó kapcsolat tanúja lettem amiben nem volt nap hogy a feleségem ne hívta
volna.
De ami a legjobban lesújtott
hogy minden ígérgetés ellenére az első volt hogy ismét felhívta egy 5 percesre.
Gyorsan megtudtam az illető
nevét (Gy) és a címét is és hogy nem ott lakik. Nagyon elkeseredtem és a
keserűség , a féltékenység, és a kérdések egy furcsa közegébe kerültem ami valamit elszakított bennem . Már nem voltam nyugodt és
mikor haza mentem számon kértem” miért hívtad
ismét Gy-t?” a válasz „ nem hívtam” ekkor le tettem elé a listát és kértem hogy
öntsünk tiszta vizet a pohárba. Meg volt zavarva mert nem értette hogy miként
tudtam meg mindent és nem mondott semmit mert nem tudta hogy én mit is
derítettem ki. Megkérdeztem ismét” mi legyen ezek után” mire ő „ semmi mert az
ő számára semmit nem jelent Gy még azt sem tudja mi a neve vagy hogy hol lakik
mert csak beszélgettek” Elővettem a telefonom és hívtam Gy-t. Kértem a
feleségem hog mondja meg neki hogy mindent tudok és hogy mondja meg neki azt
hogy vége. Át vette mikor Gy felvette de
semmit nem mondott csak igent és nemet. Egyből megértettem hogy csak össze
beszélnek és semmi több. Hiába kérdeztem mert ő általános klisék mögé bújt „
nem emlékszem, nem tudom, vagy egyszerűen meg mondta hogy nem mond semmit.
Egyre rosszabb lett a helyzet és kihasználta hogy nem tudnám bántani, kezdődtek
a még nagyobb bajok mert nem hagytak az érzések és a kérdések a miértek, amire
a válasz ennyi lett „ ne érj hozzám!!,
már megint itthon vagy? Annyit sem érsz mint a körme alatt a piszok. „ Közben
ragaszkodott ahoz hogy nem történt közöttük semmi , hogy csak beszélgettek és
elmentek 1×2× fagyizni, hogy ő nem szerette csak kedvelte, és egyre mérgesebb
lett a helyzet.
Felhívtam Gy-t és
elmagyaráztam neki hogy ez nem játék már hogy másnak az életével játszik, de ő
tagadott és szinte betűre ugyan azt mondták. Azt mondta hogy a felségem
hívogatja és intézzem el vele mert ő már nem akar tőle semmit . Egy másik hívás
alkalmával a barátaival volt egy autóban és hátulról a baráti üvöltöztek hogy
Gy majd átpasszolja nekik mert mát úgy is unja.
Nyilvánvaló lett a számomra
hogy milyen csapdába kerültem és hogy milyen lelki csapdába került a feleségem
Teljesen kikészültem és már
azon gondolkodtam hogy ismét a kapcsolataimhoz fordulok és megkerestetem gy-t
hogy elbeszélgethessek vele úgy férfiasan. De igyekeztem visszafogni magam még
ha nem is sikerült sokszor. Eltelt egy hét és a nagy veszekedéseken kezdtünk
túl lenni, ekkor még senki nem tudott a dolgokról csak mi.
Halálos telefon
Anyósomhoz mentünk én a
fiammal autóval és az asszony a lányommal mert valamit venni vagy megnézni
akartak a belvárosban.
Megcsörrent a gyerek sms
jelzője és én belenéztem. Egyenleg volt, de sajnos volt benne más is mert ismét
azt az ismerős számot láttam a hívás listán akinek soha nem fogom elfelejteni a
számát. Mivel a a feleségemnek nem volt jó a telefonja( és a kártyája is hozzám
volt átirányítva persze csak titokban) a gyerekéről hívta Gy-t. Felhívtam Gy-t
és elmagyaráztam neki hogy vagy legyen az övé vagy ne csinálja tovább ezt és
mondja meg neki hogy nem akar semmit tőle mert már szakadunk . Ahogy azt is
hogy ha nem teszi akkor hamarosan találkozni fogunk és egy edzés keretén belül
megbeszélünk mindent. Valamit megsejtett mert azt mondta hogy soha nem volt
fontos a számára , hogy már egy hónapja nem is hívja és csak az én feleségem
akar vele találkozni , beszélni, és ezt el is fogja mondani neki mert már látja
hogy valamit tenni kell. Amikor oda értünk anyósomhoz , mit mondjak fel voltam
dúlva és meg mondtam neki hogy megtaláltam a hívását és hogy beszéltem vele.
Ahogy azt is hogy hamarosan fel fogja hívni. Természetesen anyósom is megtudott
mindent és ez szemmel láthatóan zavarta. Nem várta meg hogy felhívja, hazafelé
egy utcaiból hívta és mikor hazajött azzal kezdte hogy menjek el. Én lettem mindenért a hibás
, a szemét. Akit már a fiunk születése előtt sem szeretett , akinek nincsenek
értékei aki mindig csak bántotta őt. Akit nem bír elviselni,
akitől már rég külön akar menni, akitől undorodik. Aki őrjöng ok nélkül és nem
emberhez méltó amit csinál és vegyem tudomásul hogy semmi közöm ahoz ami
történt és ő semmit nem mond.
Lekoccolás
Azt mondta egy józanabb
pillanatában hogy azért menjünk külön egy kis időre hogy átgondolhassa a
dolgokat.
Persze mikor megkérdeztem az
volt a válasz hogy nem tudja mi is legyen, pedig nem hoztam fel a dolgokat.
Ki tett gyakorlatilag az
utcára miközben volt egy önkormányzati lakásunk is amiben albérlők laktak.
Ez nagyon zokon esett a
fateromnak aki gyorsan elintézte hogy ne legyen miközben Bp-n dolgoztam.
Szerettem volna meg gyűlölni
és erre adott is okot így csináltam néhány dolgot mi elmérgesítette a
helyzetet.
Bementem a munkahelyére de ő
nekem esett amit én viszonoztam és gyorsan kirúgattam. Aztán megértettem hogy semmi
értelme mert nem lesz jobb és képtelen vagyok meg gyűlölni.
Számtalanszor kértem hogy
legyen őszinte de mindig azt mondta hogy amit elmondott annyi az igaz.
Ma
Teljesen megromlott minden ,
úgy hogy beszélni is képtelenek vagyunk mert egyből ellenszenves leszek, és
persze mikor érzem akkor én is elkezdem a magamét. Pedig soha nem megyek vagy
hívom úgy hogy te …………
Sokáig tartott az hogy még
ránézni sem tudtam más nőre. Aztán jött amikor mindenkiben őt kerestem és már
nem mertem kezdeményezni hiszen tudtam hogy csak megfogom bántani akivel
összejövök. Ha őszinte akarok lenni , indokolatlan elkényeztetett az élet a nők
terén mert az utóbbi időben ha nem mentem akkor is jöttek, de sajnos valahogy
nem sikerül szeretni. Úgy bánok mindenkivel mintha ő lenne a világon a
legfontosabb a számomra és eleinte úgy is érzem , de mindig megtapasztalom hogy
nem repülök ha nem mennem kell hozzá. Ekkor már tudom hogy vége és
nem húzom tovább a dolgokat, meg mondom neki .
Mikor meg kérdem az exemtől
hogy pld szerette e? azt mondja ma is hogy nem … csak kedvelte. Mikor megkérdem
hogy minek hívogatta annyi a válasz hogy nem tudja. Hiába mondom hogy az életünket
a logika vagy az érzelmek vezetik és valahogy
de érthető ami már megtörtént. Még mindig nem akar őszinte lenni, és ez
teljesen megfertőzi a gondolataim. Azelőtt is volt folyamatosan lelkiismeret
furdalásom még azért is ami nem volt igaz csak rám adta hogy védekezhessen. De
még most is van amikor már az eszemmel tudom hogy nem voltam igazán jó férj
vagy apa de az sem igaz amit rám akar adni.
Ha nem túl nagy kérés
Kérlek mond el a véleményed,
vagy ha valamit nem értesz csak kérdezz. Nem szakítasz fel semmit, és
csak segít abban hogy a mai önmagam megértsem ha megértem mi is történ vagy
megerősítenek benne. Ja a gyerekeimmel jól
elvagyok mikor jönnek, imádom őket.
Az exem manapság internetes
portálokon ismerkedik , a gyerekeket zavarja mert nem engedi őket sokszor a
géphez és szerintük legalább 20 hapsival tartja a kapcsolatot. Egyéb infó
nincs.
Köszönöm hogy elolvastál!
|